Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
220 el van rejtve. Nem volt úgy elrejtve Názáretben, mint ebben a kedvenc titkában. A földön töltött harminchárom éve alatt mindenkivel szemben, aki csak közelébe jött, a legkedvesebb barátsággal viseltetett. Minél sötétebbek voltak a szegény bűnbánók vétkei, annál kedvesebb volt Megváltójuk üdvözlése és irgalma. De hol és mikor volt oly édes, mint most szeretetének szentségében? Édesség, ez az a sajátságos szó, melyet a teológia kiválasztott e titoknak a lélekre való hatásának kifejezésére. S mi ezt természetesen várjuk is az áldozásnál. Szinte megcsaltnak érezzük magunkat, ha saját méltatlanságunk megakadályozza drága beteljesedését. De képzeljük el Urunkat, amint hétről-hétre egy nem látogatott templom jelentéktelen tabernákulumában tartózkodik, vagy tévhitűek dühöngő tömegének durva kezeire bízza magát. Így fog megvilágosodni előttünk, hogy a türelmes szenvedés, a kertben, az ítélőcsarnokban és a keresztúton annyira elvarázsolta Jézus Szívét, hogy nem nélkülözhette azt szentségi életében sem. Ami alázatosságát illeti, e legdicsőbb Szentségben egyesítette összes korábbi megaláztatásait és összekötötte vele azt a lealacsonyodást, ami csak az Eucharisz- tia sajátja. Egymagában oly félelmetes ez a megalázkodás, hogy jónéhányszor a büszke emberi szellem számára botránykővé vált. De eltekintve minden csendességétől s elrejtettségétől, oly vonzó az Oltáriszentségben, hogy szinte nem tudjuk természetes alapon megmagyarázni. Semmi sem vonzza a híveket a templomokba, a templomi ünnepekre, istentiszteletekre és áj tatosságok végzésére oly biztosan, mint ez a legfölségesebb Szentség. Ö mondta, míg a földön időzött megfeszítésére utalva: „Ha pedig felemeltetetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok“. (Ján. 12, 32.). Különös módon igazolódik most ez e Szentségben, ha szentségimádás, vagy szentségi áldás alkalmával trónjára emelik. Gondoljatok dicsőségének életére, midőn az angyalok