Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
III. Könyv. Az Oltáriszentség - az elrejtőzött Isten
162 ban, minden erőben, mely ég és föld közt működik: ott van Ö. Különösen drága ez a szempont a Jézust szeretők számára, hiszen ez emeli ki istenségét kicsiségének homályos mélységeiből. Ez az alapgondolata az Eucharisztia titkairól szóló elmélkedéseknek, s ez ad azoknak sajátságos kedvességet és égi szépséget. A harmadik szempontból az Oltáriszentség élete: utánzás. Isten másolata, képe, árnyéka, lenyomata, jele, modellje, sőt még több: maga az Isten rajzolódik ki és tükröződik vissza az átlényegülés szeplőtelen tükrében. Egyszóval: Isten utánozza saját életét a teremtett világ ölén. Ezt a szempontot világosan szemünk előtt kell tartanunk, ha beutazzuk a világot, bejárjuk a tudományok területét, s az ismeretek birodalmát. Mindenütt azt látjuk, hogy Isten jelenléte az Oltáriszentségben pontos képmása a természetben és a kegyelem osztogatásában való jelenlétének. Az ész gyenge világánál és a kinyilatkoztatás napfényénél az egész teremtett világ egyaránt úgy tárul elénk, mint amelynek minden egyes pontja annak szolgál rejte- kül, aki azt teremtette.1 Ha Isten kinyilatkoztatást ad magáról, ez egyben önmaga elrejtését is jelenti. Ügy látszik, hogy ez vele jár megfoghatatlan tökéletességeivel és elválhatatlanul összefügg a Végtelen leereszkedésének és önkinyilatkoztatásának titkával. Ugyanaz az eset történik meg velünk, mint néha, mikor kutatás nélkül is rögtön meglátunk egy csillagot; s viszont máskor, ha nagyon keressük is, szemünk elől tévesztjük. Az üveget füsttel kormozzuk be, tehát elsötétítjük, hogy a Napot láthassuk. Istent is akkor látjuk legjobban, ha elfátyolozza magát. * A szerző itt és a következőkben gvakran kiemeli Isten elrejtőzését a természetben: ezzel szemben azonban nem vitatja a Szent- Írás és az Egyház tanítását, hogy Isten létét az ész a teremtett dolgokban teljes bizonyossággal fel tudja ismerni.
