Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
90 bűnbánat emésztő lángja tisztítsa meg minden salaktól, s hogy azután a megtisztult lélek hevüléssel hódoljon, hálálkodjék, fénnyel körülövezve dicsőítsen s hogy mámoros feltörésében erőt, kegyelmet kérjen, amely kegyelem újabb és újabb tápot ad a lélek tüzének lobogásához. A léleknek, a lelkes embernek a szentmiseáldozat egy cselekvő, nagyértékű lelket edző ténykedése. Lé- lekéltetés, a léleknek lakomája, agapéja. Amint a lakomán éhen maradunk, hacsak nézelődünk, vagy pedig mással, nem evéssel foglalkozunk, éppen úgy a szentmiseáldozat sem lesz lélekéltetés, hacsak bámulunk, vagy pedig öregbetűs imakönyvek lapjairól szorgalmasan citáljuk az imádság formulákat (a szentmisén végig : esőért, döghalál elkerüléséért, és így tovább). Ezért neveztem a lélek cselekvő ténykedésének, mert nem elég a szentmisének terített asztala, ahhoz hozzá kell ülni, a léleknek egész figyelmével el kell merülni benne, hogy kiaknázhassa értékeit. Ez nem szórakozás, időtöltés, hanem figyelmet és odaadást igénylő szellemi munka. Sokan kérdezik, hogyan hallgassunk szentmisét a leggyümölcsösebben ? Ä kérdésre a felelet nagyon egyszerű. De teljes világossággal csak nemrég adták meg rá a feleletet s lassan kezd átmenni a köztudatba : Együtt az Egyházzal. Kétségkívül, ez nem új gondolat, hanem csak az idők folyamán feledésbe ment ősrégi gyakorlatnak felújítása. Az őskeresztények, akik résztvettek a szentmisén, igazán a pappal együtt mutatták be a szentmiseáldozatot. Olyannyira szerves egységet alkotott akkor a pap és a nép, hogy csendes misét pap egyedül nem is mutatott be. Ahhoz kétség sem fér, hogy a szentmiseáldozat bemutatásánál csak az a gyakorlat jöhet számításba, egyedül csak az lehet helyes, melyet az Egyház követ. A „szentmisehallgatás“ elnevezést helytelennek, vagy legalább is
