Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
87 foglaló kérését emberi elménkkel nem tudjuk átfogni, azért szeretjük részekre bontani és úgy terjeszteni Isten elé. Aki ismeri a Római Misekönyvet, amely legújabban már magyarul is közkeletű, az tudja, hogy az Egyház sok-sok miseformulában a legkülönbözőbb jókat kéri. De nemcsak az Egyház ! — Minden embernek joga van belekapcsolni a szentmise dicsőítő kérésébe az ő saját kérelmét. Jézus mindegyikünkért külön is közbenjár. Csakhogy ennek a mi meghallgatásunknak feltételei vannak. Amint tapasztaljuk is, hogy nem mindent kapunk meg, amit kérünk. Ha olyant kérünk, ami nem egyezik üdvösségünkkel, — Isten világirányító jóakaratával, azt nem fogjuk megkapni. — Azt nem kérte és nem is kéri számunkra Krisztus. Ami kárunkra volna, azt csak nem nyújtja, ha mi akarjuk is. Természetesen lelki kárunkat, üdvösségünkre veszedelmeset értve alatta. Amit megítélni csak ő tud, mi nem. Mit szabad tehát kérnünk ? Minden jót. Ha Isten aztán boldogítónak fogja találni, megadja, mert Krisztus azt kéri számunkra. A leghelyesebb és legbiztosabb kérés ez : Legyen meg a Te akaratod ! Kérésünk akkor sincs hiába, ha nem is kapjuk meg a kért adományt. Isten ilyenkor bőkezű és bár mást, de értékesebb adományt nyújt. Nem mindig nyerünk meghallgatást akaratunk szerint — ez lehet. De üdvösségünk szerint mindig — ez biztos. d) A szentmise hálaadás is. Hála meleg szeretet nyomán fakad. A tarka virágba borult tavaszi rét az anya föld hálája a melengető nap iránt. Az érzékeny lélek is felfakad Alkotója felé. Ha a nap sohasem szűnik meg a földre árasztani sugarait, úgy Isten szeretete ily éltető napunk. A szeretet úgy látja, hogy minden kis virágban az örök Szeretet virul. Az önző ezekre igényt
