Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
81 Jézus életét és az én életemet együtt mutassam be áldozatul. Aki valami módon legalább nem vállal közösséget az áldozatot bemutató Jézussal, annak Isten-dicsőítése, a misében való részvételének értéke kétes. Az egyesülést életöröm indítja. Öröm azon, hogy vagyunk és nem hiába. Öröm azon, hogy Jézus itt van, ezt teszi és mi vele tehetjük. Mint a gyermek apjának, úgy örülünk az Istennek. Ez jogos öröm ! Krisztus is örül. Örül annak, hogy megváltó lehet. Áldozata maga a legnagyobb öröm. Nem a felületes mosoly, hanem a létezés isteni rendjébe való beleillés feletti boldogság. A megváltás célja is az öröm. Hogy a létrendet alkotó egész teremtett világ is tudjon örvendezni, ujjongani az Istennek és tudjon boldog lenni. b) Istennek dicsőség ! Ez a szentmise lényeges, igaz értelme. Az a meg- dicsőítés, amit Jézus Krisztus az áldozatban Istennek bemutat, megengeszteli az igazságos Istent. Minden bűnben ugyanis az a rossz, hogy nem Isten megdicsőítése. Sőt, az ellenkezője. A bűnös annyira szereti önmagát, hogy megveti, lebecsüli Istent, csakhogy szerethesse énjét. Tehát, aki engesztelni akar, annak először is az Isten megbecsülését, szeretetét kell tanúsítania. Az önmegvetésig, az önfeláldozásig bizonyított szeretet egészen megdicsőíti és megengeszteli az Istent. Amikor Jézus mindenben az Istent kereste, testilelki szenvedéseivel nem törődött és csak az volt előtte fontos, hogy fáradságaiban és szenvedéseiben is az Atya akarata teljesedjék, akkor ő az Isten szeretetét gyakorolta. Teljes önodaadással ! Sőt, önfeláldozással ! Keresztje az Istenszeretet legnagyobb teljesítménye ! 6
