Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

I

szi a szentmisét. „Eleven az Isten szava és hathatós és élesebb minden kétélű kardnál és behat az elmének és léleknek, az ízeknek és velőknek eresztékéig.“ (Zsid. 4, 12.) Isten szava, melyet a szentmisében a pap által kimond, behatol Krisztus fölkent testének velejéig és a szenvedő és küzdő Egyház minden kínját az ő szent testébe nyomja.

A szentmise lényege ez a hatalmas szó, Krisztus egy, örök, áldozati tettének kifejezése. „Ezt cseleked- jétek az én emlékezetemre !“ „A föltámadt Krisztus többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkiért való halál volt a bűnnek : az élet azonban élet az Istennek.“ ( Rom. 6, 9.) A nagy áldozati tetten nincs ismételni való, hiszen az egyszeri és tökéletes. De Krisztus Urunk egész létezése egy és fel nem darabolható. Ha egyszer áldozat, mindig áldozat, egész mivolta, létezése magán viseli az áldozat pecsétjét. Azért áldozat, mert a mi emberségünk részese. Ezt a részességet újítja s mintegy erősíti meg minden szentmise. — A pap ajka mozog, de Krisztus az, aki szól. Kenyér és bor látszik, de az oltáron s így a világban itt van az Istenember.

Jézus nemcsak az emberiségnek akar megváltója lenni, hanem minden egyes emberé. Nem elég nekünk az a minden emberi tudattól független, misztikus egyesülés, amelybe az emberiséggel lépett, mikor megtestesült. Jézus egyesülni akar minden egyes lélekkel. Minden lélekbe be akarja oltani azt az engesztelő szellemet, amellyel megváltott. Azt a szellemet, amely látja, hogy a szenvedés a bűntől van s a bűnt jóvá kell tenni. De csak a nagyobb szeretet, a teljes odaadás teszi jóvá, az pedig a szenvedés vállalásában diadalmaskodik. Saját maga, személyesen, közvetlenül akar rá megtanítani, hogy a bűn a fájdalom oka, de a jól viselt fájdalom a bűn orvossága. A megváltás

59