Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

57

azt, ami rossz ? Nem. A rosszat, amely a szenvedést és a bűnt okozza, nem szerethetjük : de szeretettel kell fogadnunk Isten miatt, akinek a fölsége és dicsősége ellen van minden, ami rossz. Mikor ránk csap a gonoszság áradata, ne arra gondoljunk elsősorban, hogy most minket micsoda sértés ért ! Mert a gonoszság ezerszer jobban sérti Istent, s ez sokkal nagyobb baj. Ezen a sokkal nagyobb bajon mindjárt segíthetünk, ha magunkat áldozatul ajánljuk Istennek. Kínban, gyötrelemben is fellángoló szeretetünkkel jóvátesszük a kínt okozó bűnt. S akkor ebben is kigyullad Isten dicsősége : amint magából a mérges gyökérből, a bűnből sarjad az orvosság, az engesztelés. Igen, de nem sarjad magától, hanem csak akkor, ha van valaki, aki vállalja, a maga vagy a más bűneiért. Ide szerető szív kell, amely elfogadja Isten kezéből a rosszakat, mint a jókat. Amely jobban akarja szeretni Istent, mint ahogy a fájdalmat okozó bűnös megbántotta őt.

Az emberiség bűntől és szenvedéstől lázas, beteg test. De olyan lázas, annyira meggyötört, hogy magában nincs ereje az orvoslásra, a szerető, engesztelő elfogadásra. Ez a beteg most új erőt kap új fejében, aki jézus Krisztus, az Örök Főpap. A fej a beteg emberiség minden lázának és fájdalmának központja. Ott lesz tudatossá mindaz, ami sérti és gyötri. Lázas test lázas gyötrődő feje az Ür Jézus. Ebben a gyötrődő fejben új isteni erő van, amely meggyógyítja a testet. Egy vérkeringésben vagyunk Krisztussal. Az ő vére a mi vérünk. A mi szenvedésünk az ő szenvedése. Az övé elválaszthatatlanul a mienk, elválaszthatatlan életegységben. Mi adjuk az anyagot az ő nagy áldozatához, de az ő lelkülete, szeretete által lesz Istennek kedves áldozattá. Mi adjuk az anyagot : hiszen a mi nyomorúságunkat, sebeinket hordozza. Nem azért szenvedett Jézus, mert egy Kaifás gyűlölte, egy Júdás el-