Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

29

magát teljesen isteni Atyjának. Mi a szentmise tehát? A szentmise az Újszövetség áldozata, amelyben a mi Urunk Jézus Krisztus a kenyér és a bor külső színe alatt mennyei Atyjának föláldozza magát.1 — Megismétlődik a keresztáldozat, csakhogy nem vérontással áldozunk, hanem vérontás nélkül, mert így parancsolta az Ür, mikor meghagyta, hogy azt tegyük, amit Ö tett az utolsó vacsorán.

Az apostolok szent tisztelettel és élő hittel őrizték meg szívükben az első szentmise egyszerű, és mégis lélekemelő szertartását. Ez volt a központja igehirdetésüknek, minden prédikációjuknak. Ez tartotta őket össze s ez fogta egységbe a keresztény híveket is. Az első évtizedekben összejöttek magánházak csendjébe, hol nem zavarta őket a pogány bálványimádás hangos rikácsolása, sem az istentelen utca zaja. A küszöbön kívül hagyták szegénységüket épúgy, mint gazdagságukat : testvérekként üdvözölték egymást. ,,Egy szívvel-lélekkel“ ültek asztalhoz s „végezték a kenyér- szegést“.2 Az egész összejövetel a szeretet jegyében folyt le ; együtt hallgatták az írások szavait, majd a hozzájuk fűzött magyarázatot ; együtt ajánlották föl ajándékaikat az Úr asztalára, együtt részesedtek a szentáldozat lakomájában. Egységben volt az erejük s még betegségükben, fogságukban sem voltak egyedül : a keresztény testvériség ide is elhozta számukra a közös miseáldozat szent gyümölcsét, a szeretetla- koma központját : az Úr Jézus Krisztust. Esténként, mikor a nap már hanyatlóban volt, városszerte szállingóztak a hívek, hogy valamelyik tehetősebb testvérük házában megtartsák az összejövetelt. Kitüntetés volt ez az illető számára : vendégül látta őket, lakomát adott tiszteletükre és ennek keretében, vagy

1 L. Kis Katekizmus.

8 Ap. Csel. 2, 46.