Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

22 az átváltoztatás szent igéit. Ezek az átváltoztató cso~ dálatos szavak a pap kezében vannak, mintegy pazar kincstárnak a kulcsa. Ha e kulcsot nekem adta a tu­lajdonos, akkor az egész kincstár is az enyém. Ha a szentmiseáldozat kulcsát a pap kezébe tette le az Úr Jézus, akkor a szentmiseáldozat egészen a papé, vagyis egészen a miénk, akik jelen vagyunk azon a szentmi­sén, vagy legalább is jelen óhajtunk lenni, vagy akik misét mondatunk a pappal, magunkért, vagy másokért, ha nem is tudunk jelen lenni. Ugyanis a pap közülünk való. A pap mi helyettünk mutatja be a szentmisét és mi helyettünk áll az oltárnál. Nem mondhat misét, ha legalább egy hívő nincs jelen a templomban. Kapcsolódjunk tehát bele a pap által ebbe a föl- séges misztériumba. Szeressük és fonjuk bele, kössük hozzá szívünk mély hódolatát, imádását, örömét, bol­dogságát, háláját. Szőjjük bele mély alázattal és gyer­meki istenszeretettel a mindennapi életünket, ebbe az örök, végtelen hálaáldozatba. Vagyis egyesüljünk szí­vünkben, gondolatainkban a miséző pap áldozatot be­mutató szándékával és gondolataival. Mert így vá­lunk eggyé az Úr Jézus áldozatot bemutató szándéká­val, és így részesülünk bőségesen a szentmise örök értékeiben. II. Krisztus főpap Melkizedek rendje szerint. Szent Pál a zsidókhoz írt levelében remekbe rajzolta Krisztus Urunk főpapságát. Ha az ő 1900 éves fő­papságát ma ki akarjuk emelni, akkor ne tegyünk mást, mint olvassuk el ezt a szentpáli levelet. Alap- gondolata, mely végiglüktet a szép fejezeteken, az, hogy az Ür Jézus főpapsága mérhetetlenül fölötte áll az ószövetségi papságnak. Ez az egészen új, egészen más, fölségesebb, szentebb, tökéletesebb papság. Krisz­tus mint új főpap, új tant hirdet és prédikál : az evan­géliumokat. Egészen új áldozatot adott az új-szövet­ségnek : önön szent testét és vérét. Egyszer a kérész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom