Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

20

Ezeknek mondja meg keményen az Úr Malakiás szája által az újszövetség új áldozatára gondolva, hogy már nem tudok jóakarattal lenni irántatok és ily áldozati ajándék a ti kezetektől nem kell nekem többé. Mert íme, itt az idő, amidőn „napkelettől napnyugatig nagy lesz az én nevem a népek között és minden helyen áldozni fognak és tiszta áldozatot fognak bemutatni az én nevemnek...“ (Mal. 1.) — Ez a tiszta, tehát vérontás nélküli áldozat a mi kenyér- és boráldozatunk a szentmisén, amely 1900 év óta napkelettől napnyugatig hirdeti mindennap az Úr Isten fölséges nevét és örök dicsőségét a föld összes nemzetei között.

Melkizedek áldozata is ez a tiszta áldozat volt. Ö is kenyeret és bort áldozott és kedvesen fogadta az Úr. De ez a kenyér és bor, amely a mi oltárainkon van, sokkal több, mint Melkizedeké. Végtelen magasságba emelkedik föléje. Mert nézzük csak. Amott ki a győzelmes vezér ? Ábrahám, a választott férfiú. De itt maga a fölséges Isten Fia. Végtelen nagy az ő diadala, örök az ő dicsősége. Véges áldozati ajándékkal itt nem lehet méltó hálát adnunk az Úrnak. Ám honnan vegyen az ember végtelen értékű áldozatot ? A földön nem találhattunk volna. Más mód nem volt tehát, mint hogy az Isten Fia maga lett az áldozat is. Másunk nincs, egyedül ő. Ő pedig szívesen odaadta magát nekünk, hogy felajánljuk őt az ő mennyei Atyja végtelen dicsőségéért.

A kiengesztelésnél, örök ellenségünk legyőzésénél is önmaga volt az áldozat : ön-önmagát adta értünk a keresztfán. Most ez örök hálaáldozatában, a szentmisében is önönmagát kellett adnia helyettünk, hogy a végtelen fölségű Isten elé eljuthasson a mi öröm- és hálaénekünk. Úgy, hogy ez a győzedelmes Krisztus magára veszi a kenyér és bor átlátszatlan leplét és így jelenik meg minden oltáron,