1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
250 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. jai elérésére — talán ez a munkája, a szegény szenvedő e jajkiáltása is hasznára lehet hazájának.1) Nem természetes-e, hogy a teremtő, gondviselő Istenbe vetett szerető bizalom gyakran nyitja imádságra Széchenyi ajkát? Nem természetes-e, hogy benső harcaiban, lelki vívódásaiban, élete elhatározó pillanataiban mindig Urához kiált s így nyer világosságot és erőt? Saját magán tapasztalta, hogy „az imádság szent cselekedet, mely tettekre edz, szenvedélyeinket tisztítja s fékezi s így a léleknek azt az önálóságot és emelkedettséget szerzi meg, amely egyedül képesít arra, hogy Istenhez fordulhasson.“* 2) Hatoljunk be Széchenyi imádkozó leikébe — milyen kérésekkel járul ez a nagy lélek Teremtője elé? Mint Salamon király, ő is bölcseséget kér az Úrtól, hogy igazán szolgálhassa. Tehetségeket kér, hogy Isten akarata szerint használhassa. Erőt kér, hogy helyesen cselekedhessék. „Mindenható bírája az emberiségnek s a megfoghatatlan nagy mindenségnek ! Ki előtt ámulattal s imádattal borulok le s csak gyengeségemet s szorongó szívem dobbanásait érzem : engedd megérlelnem magamban azt az erényt és tökéletességet, melyet az ember ... itt a földön elérhet. .. Acélozd meg bennem a gondolkodási erőt, hogy . . . lelkileg halott ne legyek s tiszta képzelettel emelkedve fel Hozzád, a Te jóságodat és nagyságodat felismerhessem és földi pályám célját fölfoghassam . . . Töltsd meg szívemet végtelen béketűréssel és szeretettel az emberi nem iránt. Vess fá- tyolt elmúlt életemre s engedd meg, hogy tapasztalataimból, élményeimből, hibáimból s vétkeimből az, ami legüdvösb lesz, háramolhassék rám, s végre oly utakon, melyeket Te látsz legjobbnak, vezess el azokhoz, akiket oly forrón, igazán szerettem.“3) „Ne engedd, hogy áldásaidat, melyeket jóságod nekem juttatott, visszautasítsam, vagy elpazaroljam. Amit Tőled kapunk, azért magad fizetsz meg önmagadnak. Ajándékaidat élvezni annyi, mint neked engedelmeskedni. . . őrizz meg a hiúságtól és büszkeségtől, és nemkevésbbé a hálátlan zúgolódás szellemétől azon, amit bölcseséged megtagadott tőlem, vagy igazsá1) Disharmonie und Blindheit, XVI. Döblingi hagyaték, 2. k. *) Szekfű Gyula : Széchenyi igéi. 1. 3) Napló, 1820. dec. 26.
