1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
208 JUBILEUM] EMLÉKKÖNYV. emésztő belső fájdalmak, aggodalmak, melyek a családok életét sivárrá teszik ; ilyenkor fogékony az emberi lélek s a vigasz és szeretet s ez őszinte részvét sokszor hamarább csillant köny- nyet a szenvedés lázában égő szemekbe, amint az a kevés segítség, amit a magános szociálapostol a maga szegénységéből adhat. Prohászka nagyrabecsülte a látogatást, mint spirituális és püspök egyaránt örömmel járt el vigasztalni és bátorítani. Megint előáll hát a felhívás : „bele kell állnunk abba a világba, a család, a munka világába, hogy megértsük a befolyásokat, melyeket életmód, foglalkozás, gondok s nézetek, társak, kisértések s küzdelmek gyakoroltak rájuk, s amellett folyton az erkölcsi elvek s erők élesztésére s azok szerencsés fejlesztésére kell tekintettel lennünk !“5) Ezt általánosan elintézni nem lehet. „Az kell tehát ehhez, hogy az élet közvetlen közelségében s közösségében álljunk velük hogy s közöttük sokat megforduljunk, velük sokat érintkezzünk s hogy abba a miljőbe állítsuk bele a lelkünket s azt, amit tenni, s amit adni tudunk, amelyben az illetők élnek !“2) — A lelkikultúrát a lélek közelségében kell végezni s alkalmas időben. Mindkettőnek egy a kulcsa : a látogatás, vagy a közvetlen, az életbe való nyúlás. Végezetül kell az élet közvetlen közelsége, hogy meglás- sék rajtunk a szociális érzék s résztvevő szeretet, melyet főkép a papoknál — oly ismeretlennek gondolnak az ellentáborban.3) A szószéken puffogásnak Ítélik azt, amit a közelségben részvétből mondunk. Mert, ha azt mondom annak a szociáldemokratának: „barátom, mit gondol, mit keresek én itt ? Azért jöttem-e ide, mert magát szeretem, vagy mert gyűlölöm ? Azért-e, hogy segítsek önön ; vagy hogy keserítsem ?“ Ha nem rabiátus, úgy tetszik nekem, hogy e szavakra benne is ébredez a jobb érzelem. Ó, ez az igazi filozófia és theológia ! Ezek oly hangok, melyek sziveket nyitogatnak. „Lám“ — folytatom tovább — „tudom én, hogy maga el van keseredve és sok panasza van az emberek ellen ; tudom, hogy talán kézzelfogható igazí) XI. K. 227. o. s) I. K. 289 o. 3) V. ö. XVII. K. 147-148 o.
