1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

SZENT IMRE HERCEG LEGENDÁJA ÉS A TÖRTÉNELEM.

159

vegyük csak figyelembe, hogy mindjárt a XI. század közepén, a nem sokkal Szt. Imre halála után következő idők véres forrongásai kiszélesítették és elmélyítették a múlt és a jelen közötti csak néhány éves távlatot, erőszakos módon megszakították a történeti hagyomány folytonosságát, s nem fogunk csodálkozni azon, hogy bármilyen mélyen vésődtek is Szent Imre vonásai a nép leikébe, onnét csak a jellemzőbbeket, a feltűnőbb cselekedeteket vagy kiemelkedőbb életeseményeket nem mosta ki az idők véres árja.

Ebből a történeti keretből érthető, honnét van az, hogy már a szent első életírója is, ki 1110') után nem sokkal írhatott, — minden buzgósága ellenére is — kévekötés helyett csak a szétszórt és elhullott kalászokat tudta összeböngészni a sokszorosan végigtaposott s törzsökig lepörkölt hantjain a történelemnek s bőséges útravaló helyett csak vékonyra tudta szelni nekünk nyújtott darabkáját, mely pedig egyedül is elegendő lett volna arra, hogy hatékonyan táplálja és fentartsa — az idegenkedő áramlatokkal szemben is — a szent herceg szent voltának minden vonását, mint szilárdan álló, kétségbevonhatatlan tényt. Innét van az is, hogy a teljesség kedvéért kénytelen volt a hézagos történelmet kiegészíteni. A történelem nyújtotta csontvázra sokszor a képzelet világából hozta a húst és a vért, vagyis a történelem Szent Imréjét a legendák mai Szent Imréjévé egészítette ki.

Szent Imre alakja körül ugyanis nyomban a halála után megkezdődött egy gyengébb fokú legenda-képződés. Az a nemzedék, mely túlélte halálát, de amely látta az ő hősies erény- gyakorlatait és tanúja volt szép életének, benső áhítattal tekintett alakjára s a legodaadóbb tisztelettel emlékezett reá vissza. Majd idő múltával, mikor jelentkezett már a hagyomány megszakítása, a képzelet is megkezdte erősebb működését s a

M Történetíróink egyöntetűen 1110-re vagy nem sokkal korábbra, illetőleg későbbre teszik a keletkezési esztendőt. A szerző szerint ugyanis csak a közelmúltban hagyott tel Pannonia a pogánykori rút szokásokkal, mi pedig minden valószínűség szerint célzás Szent László azon rendeletére, mely erélyesen véget vetett a régi dicsőség után áhítozó magyarok között még most is lappangó vagy legalább is erősen kisértő szertartásoknak. A legenda tehát nem sokkal ezután íródott.