1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
146 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. zatos odaaadásban az Atyát öleli, a másikkal a bűnben gyötrődő emberiséget emelje fel és fektesse Atyja szívére ... A keresztfán kiterjesztett karok, mentő ölelése vérenvett közvetítés, a szeretet íönséges tékozlásának örökérvényű aktusa ... Az Isten-ember szeretetté ölelte a Teremtőt és meghasonlott alkotását.“ (É. V. F. 291) A Jézus Szíve tiszteletnek a szenvedés, a megváltás nem tárgya, de mindenesetre indokolja azt a szeretet, mely a szív virága. Az igazi szeretet nem ismer határt !... A szeretetnek minden akadályon keresztül végül is győznie kell. „Jézus a mi szeretetmintánk. Szenvedés közben is tud szeretni, tud szeretni ott is, ahol nem talál viszonzást, s még akkor is tovább szeret, ha tövisekkel fonják körül és lándzsával döfik át.“ (E. V. F. 276) A megváltás ténye azonban még nem volt elég az isteni szeretet végtelenségének. Szíve sugalta, hogy ne hagyjon bennünket egyedül, hanem hagyja itt testét, vérét eledelül. Az 01- táriszentség Jézus Szívének legszebb, legnagyobb leleményessége, valóban a szeretet szakramentuma. — Ez a Szív meg- dicsőülten, elevenen dobog a tabernákulumban. Az Eucharisztia Jézus szeretetének legremekebb kicsattanása, „ennek a kiszámíthatatlan szeretetlángnak“ felcsapódása, „Jézusnak titokzatos köztünk maradása.“ Teste étel, vére tüzes ital lett nekünk. Ezt más, mint a szeretet, megmagyarázni nem képes. „Itt ver a Szíve, itt van az Isten egészen“ a szentségházban . . . Jézus pedagógiája ismerte pszichológiánkat. Tudta, hogy nem elégszünk meg a hideg fogalmakkal. Nem elég tudnunk, hogy van Isten, Meg kell csókolnunk azt a partot, el kell merülnünk abban az Óceánban. (É. V. F. 346). Ezért hagyta itt önmagát. Táplálékunk, áldozatunk lett . . . szere tétből. „Itt hagyta templomaink tabernákulumaiban a Hostiát, nem emlékét, nem szimbólumát, nem Ígéretét, hanem dobogószívű véres valóságát.“ (E. V. F. 348) „Minden tabernákulum, nem hogy öröklámpa, hanem égretörő, lobogó vulkán . , . Hogy szeretlek nagy, tüzes Szív, s hogy csodálom halálhoz hasonló csöndedet, lekötöttségedet.“ (Soliloquia 1922. jún. 23.) Prohászka elibénk rajzolta a Szent Szív imádásraméltó- ságának indítóokait. — Tudta, hogy nyugtalanságunk sötét ta-
