1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

ÖRÖK SZOMBAT.

129

gek nyöszörgése, nem lesznek ott azok a tettek, melyek e földön nagy érdemeket, dicsőséget arattak. S itt elvonulnak Ágoston lelki szemei előtt az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek annyi bámulatra, dicsőítésre méltó példái. Mindezekre nincs ott szükség, „mivel az irgalmasság tetteit a szerencsétlenség szüli.“1) Ám, ahol boldogság honol, ott elnémul a szerencsétlenség. Vagy ugyan kinek adnál enni ott, ahol senki sem éhezik? Kit öltöztetnél fel ruhával ott, ahol minden hallhatatlanságba öltözik, amint ezt Szt. Pál is megerősíti. Szomorúakat akarsz vigasztalni mennyegzős házban, ahol mindenki vigad ? Nem kell ott vigalom, ahol nincs nyomor ! Nem kell ott öröm, ahol mosolyog a lélek. S a mennyországnak ez a nyugalma átragad minden lakójára, akiknek lelkében béke, nyugalom honol. De ezekről alább lesz szó, ahol a járulékos (accidentális) boldogságról tárgyalunk.

Az örök város lakóinak nyugalmát nem zavarja meg semmi rossz, „viszont a jó sem fog lappangani“ . . . nem lesz széthúzás, mert „a lélek nem is akar olyasmit, ami sem a lélekhez, sem a testhez nem illik!“2)

Ezzel a szent, felséges, Dante színeivel festett örök élettel teljes harmóniában áll minden polgára az Isten városának. A csend és nyugalom közepette ott áll a boldog ember. Itt már lehet mondani a boldog jelzőt. Amióta ugyanis az „ember bűnével becsapta maga előtt a boldog mennyország kapuját ! !3). .. azóta csak boldogságkereső ember van s nem boldog, . . . mert boldognak nem nevezhető az, aki nem birja, amit szeret, vagy aki birja, de ártalmas (t. i. amit szeret), sem az, aki birja, de nem szereti, legyen „bár, amit bir, a legjobb, sem azt, amit el lehet veszíteni.“4)

Már pedig bennünket mindig bajok kísérnek a földön. Mégis, nincs ember, aki a boldogságról ne álmodnék. Még a rosszak, a bűnösök is csak azért lettek rosszak, mert nem akartak szerencsétlenek, boldogtalanok lenni.

Talán az akadémikusok nem a boldogságot áhítják, amikor az igazság feltalálását emlegetik ? Vagy mi vezeti azokat

*) Enarr. in Ps. 85. 5. 2) U. o.

3) De lib. arbit. 111. 19.

4) De mór. Eccl. cath. 1. 3.

9