1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
OROK SZOMBAT. 121 Örök szombat*) Lóczy Károly. Alkonyra rendesen hajnal szokott jönni. De milyen más az alkony, ha biztos a hajnali ébredés . . . milyen más ott az életalkony, ahol a másvilágos hit, a reménnyel ölelkezve kiséri a búcsúzó napot . . . Ez a gondolat vágódik elménkbe Ary Scheffer világhírű festményének megpillantására. Az ostiai tengerparton ül Monika és fia, Ágoston. Az éllettől búcsúzó édesanya és az életbe készülő héros. Lábaikhoz odasimul a végtelen tenger, fejük felett áldólag a kék ég, lelkűkben az örökkévalóság centrifugális ereje. Tekintetük a végtelenbe vész. Beszélgetnek egymáshoz simulva arról, amit még „szem nem látott, fül nem hallott,“ amire Szt. Pál gügyögő gyermeknek tartotta magát még azután is, amikor már e tájakat megjárta elragadtatásaiban. E kép azonban nemcsak a szemlélőre tesz örökemlékű benyomást, hanem ennek a jelenetnek átélése magára Ágostonra is kinyilatkoztatásként hatott. A búcsúzó édesanya induló lelke már ott tanyázott az örök halmokon és hattyúdalát belemuzsikálta fia leikébe ... az „örök halmok énekét.“ Az útrakész lélek sok mindent megsejt. A katechumen Ágoston pedig szívta, itta magába az édesanya lelkén átszivárgó másvilági boldogságot. Az ostiai tengerparton kapott ihlet, rásejtés kíséri végig Ágostonunkat. Ez inspirálja, valahányszor rá próbál nyitni e fenséges dogmának a tartalmára. Magának a tannak a bizonyításával nem sok dolga akadt. Hisz’ korában, amennyire alapvető igazság volt a feltámadás dogmája, ép annyira középponti helyet foglalt el a mennyország fogalma, a másvilág, az örök élet gondolata. Ha van pokol, van mennyország, ha van bűn, akkor van erény, de ha van a bűnnek igazi hazája, a sátánnak véglegesített birodalma, akkor kell lenni erényországnak is. *) Részlet a szerzőnek: „Szent Ágoston eschatológiája“ c. egyetemi pályadijat nyert munkájából.
