1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
78* JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. arra képesíti is. A szentségi jegy fölemelést, gazdagítást, erőkiutalást jelent ; sőt többet ! Minden szentségi jegy ugyanis signum configurativum Christi. Hogy a diakonátus egészen sajátos vonatkozást és rokonságot teremt az Űr Krisztussal, lehet következtetni már abból a tényből, hogy Szent Ignác fönt említett fölsorolásaiban a diáko- nusokat következetesen az Úr Krisztussal hozza kapcsolatba, szemben a püspökkel és prezbiterekkel. S nem nehéz megtalálni ennek a sajátos vonatkozásnak alapját. Az Üdvözítő az ő földi hivatását elsősorban szolgálatnak minősíti : Non venit ministrari sed ministrari et dare animam suam redemptionem (Mt. 20) ; s ennek a küldetésnek legbeszédesebb jelképes kifejezése a lábmosás (Jn. 13, 3—20). Szent Pál is, mikor megkísérli a nagy üdvtörténeti ténynek első theologiáját, végre is ebben a fogalmazásban állapodik meg: semet ipsum exinanivit formam servi accipiens (Eph, 2, 7). Tehát a „forma servi“ az, ami szentségi úton rávésődik a diákonusnak lelkére, aminek következtében neki hivatása lett külön jelleggel és az Úr Krisztussal való ontológiai hasonlóságban viselni az Egyház és a világ színe előttt az ő szolgai ábrázatát és hivatását. Persze ama sokszerű mély hasonlóságnál fogva, mely az Úr Krisztus és az ő szent anyja között fönnáll, a diákonus egészen közel kerül ahhoz is, akinek ajkáról a kegyelmi nagy kiválasztásra válaszképen elhangzott a jellegzetes válasz : Ecce ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum. Már az atyák meglátták, hogy ez a válasz volt megváltásunk közvetlen kiváltó föltétele. így került Szűz Mária, a nagy diakonissza az Úr Krisztus, a nagy diákonus mellé ; és a fölszentelt diákonus, aki élethivatás és isteni meghatalmazás formájában teljesíti azt, ami minden embernek sőt minden teremtménynek hivatása, így vállalja és viseli magának az Úr Krisztusnak és Szűz Máriának hivatását és méltóságát. Nem túlzás tehát, ha azt mondom, hogy a diakonátus egy kozmikus arányú vonatkozásnak, az Isten-szolgálatnak legjellegzetesebb exponense. S így jóllehet szolga, mégis a teremtés élén halad, épen mert a teremtménynek alapfelelete Isten teremtő „Legyen“ szavára nem más mint : szolgálni !
