1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Titkos értelmű álom...
22* JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. Titkos értelmű álom ... Amit most elmondok, azt én csak álmodtam : az útszélen puszta keresztként állottam, szárazon, korhadtan, félig már mállottan. S egyszer jött valaki : vándor, vagy zarándok, köpenyege alól kalapácsot rántott s egy pléh-Krisztust vert rám. Igen-igen bántott. Jézus teste vérzett testemre szegzetten s mint az emberevő fák az utazókat, a pléh-Krisztust lassan korcs-magamba ettem : két karom két karját, derekam derekát. S oly lázat éreztem, milyet Fának, bábnak tavasz, anyaméhnek megfogant gyerek ád. A földben a törzsem gyökeret eresztett, egész felsőrészem lombosodni kezdett s nyíltak a piros, kék, nagy virággerezdek. Mondták az emberek : milyen csudaszép fa ! Mondták, mert nem tudták, kit rejtek magamban, azt hitték nagy álmú lombom pogány, léha. Ágaimat vágták vidám furulyának, kérgembe száz meg száz szívet karcolának, virágaim vitték szerelmes leánynak. A gyermek narancsot szedett rólam, labdát. Kinek szőlő kellett: szőlőt szedett. Mankó, vagy vándorbot kellett ? A lombjaim adták. Minden elmenőnek zengett a madárdal. S egyszer jött valaki : (ember volt, vagy ördög ?) elkezdte sebezni derekamat bárddal, mint a költők szivét kritikusok tollal, meglelte a Titkot testem közepében s mivel komaságban állott a pokollal, az ördög-suhancok jöttek harmincketten, minden virágomat, álmomat bekenték sárral és epével, én meg csak nevettem. Én csak nőttem, nőttem a kereszt-alakzat alapformájában, virágoztam, nőttem, ahogy nőtt belsőmben az isteni Magzat. Ezt én csak álmodtam. S ha az élet álom : gyökér és föld tűntén, délibábként csüngve, az égbenövésnek titkát megtalálom s túlnövök a mindent elnyelő halálon. Mécs László.
