P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Isten és a lélek
Megszentelt utakon. A szürke, lanyha hétköznapi kereszténynek a maga kényelmes, lapos útjain sejtelme 6em lehet a lelkiélet hegyi ösvényeiről, melyeken a törekvő lélek kapaszkodik fel és eljut a keresztény tökéletességnek természetfeletti kegyelem és erényvilágába. Egy ősrégi hasonlat szerint ez a léleknek a mennybe vezető zarándoklása felszállás az Isten szent hegyére, hol a lélek imádsággal él, erény után szomjazik és Istennel legbensőbben egyesül. Leggyakrabban valami angyalt küld az isteni Gondviselés, hogy a lelket a szent kapukon át a földön túl Isten országába vezesse. A lélek bámulva, újjongva lép ebbe az új, szellemi, lelki világba ; megkapja a szentek gyakorlati tudományának első alapjait és Isten kegyelmével, vértanúi bátorsággal tör előre; küzdve, imádkozva zarándokol lassan fel az ég felé. A régi német teológia útleírást is ad erről az aszketikus-misz- tikus lelki emelkedésről, mely a keresztény tökéletesség magaslataira vezet: „Három út viszi az embert az igazi tökéletességre, melyet mindenki megjárhat ; e három : a világtól elszakadni, Krisztushoz hasonulni, az Istenségben megdicsőülni ; vagyis: a tisztulás útja, a megvilágosítás és az egyesülés útja. A tisztulás a kezdőknek és bűnbánóknak szükséges útja és háromféleképen érhető el : a bűnök miatt érzett fájdalommal és bánattal, őszinte — esetleg egyetemes gyónással és tökéletes elégtétellel.
