P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)

Isten és a lélek

Madár, te mondd A puszták dalát, az tied. —

S te rejtsd, bolond,

Gúny s jég mögé vérző szíved.

Varjú sereg A város felé zúg tova.

A tél közéig ...

Jaj ! kinek nincsen otthona. (Nitzsche.)

Egy istentelen, szerencsétlen lélek, aki később az őrület éjjelébe sűlyedt, panaszolja e sorokban vérző szíve fájdalmát. És mégis milyen kevesen tanulnak más kárán.

Isten nélkül boldog életet élni — így harsog a munkás-zugutcák minden kintornája egy nótára, — így játszik a színházak és szalonok zenekara és az emberek tombolva, őrjöngve táncolnak hozzá és ordítják: a mennyországot átengedjük az angyaloknak és a verebeknek.

Bódultság mindenütt! Fel lehet találni az elveszett paradicsomot a hitetlenség kihalt jégmezőin és az erkölcstelenség bűzös mocsaraiban?

A gőgös értelem elvakultsága, még inkább a bűnös szív gyakorlati hitetlensége természetszerűen hajtja az emberi lelket az istentelenség téves utaira. Nem szabad Istennek lenni, — különben jaj nekünk, tehát nincs Isten. — Mindenesetre nagy fáradságba kerül, hogy valaki ebben az érthetetlen önámításban és csalódásban meg tudjon maradni; de mi mindent hisz ma az ember, csakhogy Istenben ne kelljen hinni és az ő parancsolatait megtartani ! Egyszer valaki gúnyos humorral említette, ha ebből