Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)

118

mint az örökséghez vagy a birtokhoz való görcsös ragaszkodás, semmi sem jön kevésbbé öntudatunkra, mint épen ez a kapaszkodás az anyagiakba.

Az ember búsul és aggódik, tervez és gondolkodik, rászed és rábeszél, hazudik és es- küdözik, haragszik és meggondolatlanul beszél, stb., csakhogy vagyonhoz jusson, de már annyira benne él az anyagiakban, hogy semmi mást nem lát, nem hall. Mindenesetre kell, hogy az ember szerezzen, tehát szorgoskodjék és dolgozzék. Csakhogy más az szorgoskodni és dolgozni és más : e szorgoskodásban és munkában teljesen elmerülni. De azok, kik elmerülnek, nem veszik észre ezt, épen ezért, mert elmerültek.

105.

Igen gyakori önámítás, hogy oly ismereteket tulajdonítunk magunknak, melyek nincsenek bennünk és oly ítéleteket mondunk, amelyekre egyáltalán nem vagyunk illetékesek, így pl. az egyik keresztény felekezet a másikról kedvezőtlenül nyilatkozik s szívből megveti azt, pedig egész életén át sohasem tanulmányozta és igazában nem tud róla többet, mint amit itt-ott szóbeszédből hallott.