Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény
79 rendelkező joga és képessége van, méltatlan volna, hogy élettörvényét kívülről kapja. Hisz az emberi cselekvés csak akkor lehet erkölcsös, ha nem külső tekintély, hanem belülről a lelkiismeret határozza meg. Bármennyire elterjedt és nagyrabecsült ma az autonomizmus, mégis az igazság és erkölcsös élet nevében vissza kell utasítanunk. Egészen igaz, hogy az egyoldalú heteronómia elvetendő és hogy az erkölcsi törvénynek bizonyos tekintetben észtörvénynek kell lennie vagy azzá kell válnia, de téves az a nézet, mintha a törvénynek nem lehetne semmi magasabb eredete, vagy, hogy nem léphetne kívülről a lélekbe. Az egyik sem zárja ki a másikat, sőt ellenkezőleg, lehetséges is, meg szükséges is, hogy a kettőt egymással összekapcsoljuk. Bírálatunkban megkülönböztetjük az erkölcsi rend keletkezését és megismerését. Az erkölcsi rend keletkezésének és rendeltetésének alapja csak Isten lehet. Az ember semmiesetre sem. Már azon helyzet miatt sem, melyet ő mint teremtmény a világmindenségben elfoglal. Az erkölcsi törvénynek az ember lényegével összefüggésben kell lennie ; nem lehet önkényes törvény, mely lényétől idegen. Az erkölcsi törvénynek egy része annyira szorosan összefügg az ember természetével, hogy belőle levezethető. Az erkölcsi törvénynek ezt a részét, melyhez — a szombat parancsát kivéve — hozzátartozik az egész tízparancsolat, természeti törvénynek nevezzük. De még erről sem mondhatja az ember, hogy minden tekintetben az
