Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletesség eszménye és az erkölcsi törvény

63

ellenfelei sem. Ez az ellenségeskedés hasonlóképen régi ; átvonul a bölcseletnek egész történetén, fellelhető a szofistáktól kezdve egész Nietzscheig, aki így kiált fel : „Most rajta, szorítsd össze a fogad, nyisd fel szemed, a kezedet erősen a kormányon, hadd utazzunk át az erkölcsön.“1

Különböző okok vezethetnek ilyen állásfoglaláshoz. Itt a szenvedély és élvezethajhászás, mely az erkölcsi törvényben ellenséget lát. Ott a büszke öntudat, mely nem akar semmi fölötte álló szabály előtt meghajolni. S azután — és ez érdemel komolyabb figyelmet — sokan azt tartják, hogy az erkölcs idegen céloknak áldozza fel az egyéniséget és hátráltatja az egyén önkifejlődését. Az erkölcsi törvény, így szól a régi nóta, az uralkodó osztályoknak a találmánya, hogy a népet korlátok közé szorítsák. Ez a rabszolgák találmánya, állapítja meg fordítva Nietzsche és előtte már Kallikles szofista : a gyöngéknek nagy tömege akarja a jó és rossz cselekvések megkülönböztetése által az erőset megakadályozni erejének kíméletlen kihasználásában. De bárhonnan százmazzék is — úgy mondják — a törvény akadályozza a szabad kifejlődést és ezzel a haladást a tökéletesség és a nagyság felé. Épen mikor a legnagyobbra akar vállalkozni az ember, akkor zsibbasztja meg a lelkiismeret a maga megfontolásaival a tetterőt. Hogy szabad utat nyissunk az erőnek, az erkölcsöt félre kell löknünk és a lelkiismeret működését meg kell szüntetnünk.

1 Nietzsche, Jenseits von Gut u. Bőse. 36. 1.