Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)
Az életcélok rendszere
24 ban foglalkoztassa. Tehát dolgoznia kell. A munka életének jelszava, mert Isten bizonyára nem azért ajándékozott neki erőt és tehetséget, hogy azokat parlagon heverni és elsatnyulni hagyja. Annak a feladatnak azonban, amelyért az ember munkába áll, olyan irányúnak kell lennie, amely természetének megfelel. Isten bölcsesége s jósága nem tűzhet az ember elé olyan életcélt, amely tőle teljesen idegen. Nem tekintve azt, hogy az ember ebben az esetben megszűnnék önmagáért dolgozni, erői egyáltalában nem volnának összhangban céljaival, úgy hogy ellenmondás állna be lényének képessége és rendeltetése között. Hogyan alakul már most ez az életfeladat az egyes esetekben ? A feleletet az ember lényegéből és a világmindenségben elfoglalt helyzetéből kell levezetnünk. Itt aztán az életcéloknak egész sora tűnik fel. Létezésének legközelebbi célját minden lény önmagában bírja : a rendeltetése az, — és erre belső kényszer is hajtja — hogy naggyá és tökéletessé fejlődjék. Isten jósága a teremtmény javát akarja. Fokozottabb mértékben áll ez az emberről, akit személyes méltósága, öntudatra és önuralomra való képessége arra jogosított fel, hogy egészen más módon legyen öncélja, mint az értelemnélküli lényeknek. Az ember azonban nem áll magában ; társaságban él, amely csak folytonos kölcsönhatás által tud fennállani. Így az ember életfeladatai kiterjednek a saját énjének szűk körén kívül és az egyéniek mellé társadalmi kötelességek lépnek. Végül mint teremtmény, Istennek van alá
