Az ember lelke (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

A világmindenség nagysága bizonyítja az emberi szellem nagyságát.

Kétségkívül : a világegyetem rengeteg nagy ; rengeteg idő múltán keletkezett csak az erők játékából a Föld, a lakható Föld ; mérhetetlen előföltételeknek kellett előbb teljesedniük, hogy ember egyáltalán élhessen a Földön. És mégis mindez csak előkészület arra, aminek jönnie kellett ; mindez mellékes, fődolog az, ami végül következik. Potom csip-csup dolgok kedvéért nem szokás az erők és anyagtömegek rettenetes gépezetét megindítani. S ha mégis történt ilyen óriási erőkifejtés, akkor éppen ez mutatja, mily fontos, mily nagy- jelentőségű az ember az egészre nézve, hogy nemcsak valami mellékes, hanem a fődolog, koronája az egésznek.

Vegyünk föl egy példát : királyunk valahol bejelentette látogatását. Hónapokon keresztül tanácskoznak, díszítgetnek, fő feje a kárpitosnak, feldolgoznak virághegyet, zászlóerdőt készítenek. Az előkészületet a beálló esemény jelentőségéhez mérik és ha a dologról mitsem tudó idegen vetődnék oda, minden teketória nélkül azt következtethetné a körülményes szorgoskodásból, hogy itt valami nagy dolog van készülőben.

Ha tehát kegyelmetek nézete szerint borzalmas készülődés előzte meg az ember feltűnését, akkor ez a készülődés nem az ember törpeségét, hanem nagyságát bizonyítja s mert nem az ember anyagi részében rejlik a nagysága — hiszen ez a földből vétetett — hát csakis szellemében lehet.

Valóban így áll a dolog. Kézpzeljük csak magunkat egyszer egészen e világon kívül állóknak. Az egész világegyetem, Nap, Hold és csillagok : minden megvan,

időt, a végtelen teret, az anyagrészecskék végtelen számát. Mintha ezek a furcsa végtelenségek — hogy Hegellel szóljunk — nem volnának önmagukban ellentmondók.“