Az ember lelke (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)
26 közepette meghareolták a jó harcot s bűntől, mocsoktól mentesen őrizték meg gyermeki tiszta lelkűket? Nem ment nekik olyan könnyen. Súlyos küzdelmet vívtak tulajdon szívok csatamezején a szenvedéllyel és a bűnnel, amely ezer alakban csalogatta őket romlásba. Nem mondták a nyúlszívűekkel és szolgalelkekkel a gyávaság erőtlen és bátortalan szavát: „Nem, tovább nem harcolom e harcot, a kötelesség óriásharcát. Ha nem tudod lelohasz- tani a szív lángoló ösztönét — nesze, itt a koszorúd, vedd vissza és hagyj vétkezni.“ Nem! a gyávaságnak szava nem hagyta el ajkukat. A kötelesség óriásharcát megvívták, Isten parancsára függesztve szemüket. És övék a győzelem. Ki meri azt mondani, hogy ezeken az anyag uralkodott ? Nem, rajtuk nem az anyag uralkodott. A léleknek az anyagon való uralmát bizonyítja cselekvésük ! Micsoda akaraterőt, éppen az anyagnak micsoda legyőzését mutatja az erkölcsi heroizmus, az erkölcsi törekvés szentségre és tökéletességre olyan férfiakban, mint sz. Pál, aki szinte leküzdhetetlen akadályokkal viaskodva szentelte magát feladatának ; mindazok, akik nyomdokaiba léptek, akik emberfeletti szívóssággal dolgoztak felismert életcéljuk kefesztülvitelén : vájjon ezeken az anyag uralkodott ? Gondolj a hithirdetőre, akit szíve országokon, tengereken túl, idegen népek közé űz, hogy a kereszténység örömhírét megvigye nekik. Megszámlálhatatlan nehézséget kell lekiizdenie s rá nézve nincs földi siker, mely a közönségesen gondolkozó ember szemében oly csábító. Szakít mindennel, amit a világ nagynak és kívánatosnak tart, hogy egyedül és kizárólag magasra tűzött célja felé törekedjék, még élete árán is. Gondolj a keresztény íelebaráti szeretet hőseire és hősnőire, a könyörületesség angyalaira, akik lemondtak viruló ifjúságukról, fényes jövőjükről, hogy egész lényükkel a szenvedő, nyomorúságsújtotta beteg emberiség szolgálatába szegődjenek. A szerzetes, aki a bél- poklosok szigetén marad, az irgalmas nővér, aki minden
