Az ember lelke (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)
18 tán : akkor csupán csak az eszköz sérült meg és még távolról sincs bebizonyítva, hogy agyvelő és lélek azonos. Már azért is helyesebb azt mondani, hogy „agybeteg“, mint azt, hogy „lelkibeteg“. Ezzel elintéztük azt az állítást is, hogy az agy különböző részei különböző érzékszerveknek központjai, mezői. Eszerint külön mezeje van a beszédnek, van látómező, hallómező. Ha ezeket a részeket eltávo- lítanók, darabonkint kivághatnánk a lelket, mert amint egy-egy ilyen agyrészt eltávolítunk, a megfelelő érzékszervek is megszüntetik működésüket. Ugyan kérlek, adj a hegedűművésznek egyhúros hegedűt, az asztalosnak fél gyalút, aztán nézd meg jól, mit tud csinálni ilyen félszerszámmal, akkor meg is kaptad a választ ellenvetésedre ! De különben sem szabad ezt a mondást : „agybetegségek, rendellenes agyképződések lelki zavarokat jelentenek“, feltétlen érvényűnek tekintenünk, mintha nem tűrne meg kivételt. Mert megfigyeltek már olyan rendellenes agyképződéseket is, melyekkel nem jártak lelki zavarok. De hát ne vessünk erre különös súlyt ; hanem inkább arra a körülményre, hogy az aggkori agysorvadással állítólag szellemi zavarok járnak. Mert ha agy és lélek azonos volna, akkor minden aggastyánnál jelentkeznének ilyen szellemi zavarok. Ez azonban nem igaz. Mert sokan vannak és mindig is voltak, akik legkésőbb vénségükig megőrizték teljes szellemi frisseségüket s ezért némelyek a szellemi munkáról azt tartják, hogy hosszú életről kezeskedik. Csak egy nevet akarunk említeni : a jénai Hückel Ernőét. Ez az ember már átlépett az aggkor küszöbén. Már most kettőn áll a vásár : vagy igaz, hogy az aggkorral szellemi visszafejlődés, szellemi zavarok járnak, de akkor Hückel legutóbb megjelent művei csak az öreges bolondság által befolyásolt agyvelő termékei lehetnek. Vagy pedig maguk a hückeliánusok világrengető
