Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

Harmadik szakasz. A kutatás szabadelvű szabadsága

és rabigájába hajt a bűn törvényének, mely tagjaimban van ?“ (Rom. 7, 23.) A régiek tudtak erről. Ismerte azt Plato bölcsesége, mely említ valami „bűntövist“, „amely régi s jóvá nem tett vétségből kifolyólag az emberbe van szúrva s folyton vétket szül.“1 Cicero is tudott róla, mert így panaszkodik : „A megismerésnek csak néhány szikráját adta meg nekünk a természet, melyeket mi rossz erkölcseink- és tévedéseinktől megrontva hamarosan kioltunk, ugyannyira, hogy a természet fénye a maga tisztaságában és ragyogásában sehol- sem jelenik meg.“2 Az igazság a természetnek sokszor keserű ! S hacsak nincs szigorú fegyelem által megzabolázva s uralom alá hajtva, fölveszi a küzdelmet az igazság ellen. Csupán magasabb önfegyelmezésnek és erkölcsi tisztaságnak osztályrésze, hogy nyugodt tekintettel nézzen a legfőbb igazságok szemébe : — boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent !...

Szellemi rabság.

E bölcseségről még kevesebbet tud a liberális szabadság tisztelője. Ahelyett, hogy különbséget tenne a jó és a rossz között az emberben s ennek belső magvát, a tiszta szellemet fejlesztené s uralomra segítené, ahelyett, hogy Pythagorasszal a bölcsesség előiskolájának az önfegyelmezést kívánná, azt tanulta Rousseautól, a modern szabadelvüség

1 Leges. IX. 854. c. — 2 TUSCul. II. 1. 12.

A tudománytalanság módszere. 65

Donat, A tudomány szabadsága. II. rész.

5