Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)
Negyedik szakasz. A tanszabadság
Tanszabadság és állam. 231 egyház az államkormányokkal szemben a legvégső határokig előzékeny szokott lenni. Gondolkozzunk az egyház isteni jogairól, amint akarunk. De aki a vallás és erkölcsösség nagy javait megfelelően értékelni tudja, az az emberiség egyik legnagyobb jótéteményének fogja nevezni, hogy egy minden népet átfogó szervezet él benne, mely e javakat rettenthetetlen, bámulatot keltő fönséggel őrzi minden ostrom ellen, még az állam karjai és mindent elemésztő hasznossági politikája ellen is s ezáltal az emberi egyén szellemi méltóságát megvédi, hogy a külső élet rideg valósága el ne nyomja. Ha látni akarjuk, mint tudja egy nyílt szabadgondolkodó a bámulatot keltő szellemi hatalomnak ezt a jelentőségét az állammal szemben méltányolni, úgy olvassuk el Comte-nak, a tapasztalati tudásra támaszkodó francia bölcselőnek fejtegetéseit. A szellemi hatalomnak a világi által való eltüntetése, szerinte a barbársághoz vezet vissza; e két hatalom elválasztása azonban „minden tekintetben társadalmi alapja a szellemi emelkedésnek és erkölcsi méltóságnak.“ Vak ellenszenvvel irtóznak ugyan — úgymond — minden szellemi hatalomtól, de az aztán mégis érvényesül, ha elhibázott módon is: tanárok, tudósok, újságírók tolakodnak fel ugyanakkor az emberiség szellemi vezéreivé, jóllehet hiányzik belőlük az erre szükséges szellemi és erkölcsi képesség.“1 Am tegyen szemrehányásokat a katholikus egyháznak a rövidlátó szemlélődés; a továbblátó Ítéletnek ezt kell mondania: az egyházat és a pápaságot megilleti az emberiség hálája. „Pápaság nélkül,“ így nyilatkozott egyszer egy híres protestáns tudós, „a középkor a barbárság zsákmányává lett volna. Pápaság nélkül a népszabadság még ma is a legvésőkig 1 Cours de philosophie positive VI, 521. sk. II.
