Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Urunk hegyi beszéde

URUNK HEGYI BESZEDE 29 mindent felülmúló ismeretéhez képest, aki miatt min­denről lemondtam és mindent szemétnek tekintek, hogy Krisztust megnyerjem és ő általa olyannak találtassam, mint aki nem a törvényből eredő igaz­ságnak van birtokában, hanem annak, mely a Jézus Krisztusban való hitből származik, az isteni igaz­ságnak a hitben ! íme tehát a zsidó igazságosság második fogyat­kozása ; igaznak hiszi magát saját erejéből, ami sz. Pál szerint azt eredményezi, hogy ez az igaz­ságosság tisztátalan és ocsmány lesz, mivel nem más, mint kevélység. Tanuljuk meg tehát azt kerülni és azt a csekély jót, amit cselekszünk, tulajdonít­suk alázatosan Istennek. A zsidók igazságosságának harmadik fogyatko­zása az, hogy cselekedeteik nagyon tökéletlenek voltak ahhoz a tökéletességhez képest, amelyre az embert az evangélium felemelte. Itt minden ember nagyobb tökéletességre van kötelezve, mint ott a jók. És miért? Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretéért, mondotta sz. Pál; és ez egyike amaz igazságoknak, melyeket Jézus Krisztus e szavakba foglalt : Ha a ti igazságtok felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, nem mentek be a meny- nyek országába1 s. i. t. íme tehát a keresztény igazságosság két fokkal felülemelkedik a pogány bölcsek és a zsidók igaz­ságosságán. Ezért kelnek föl majd ellenünk a zsidók, a pogányok, a ninivebeliek, Sába király­1 Mt. 5, 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom