Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig
330 AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE tolóddal, sz. Tamással, hogy te vagy az én Uram és az én Istenem,x sz. Pál apostoloddal, hogy egyenlő vagy az Istennel2 és Isten áldott mindenek felett? és sz. János apostoloddal, hogy te vagy az Ige, ki kezdetben az Istennél volt és ki maga volt az Isten4 és hogy te vagy az igaz Isten és az örök élet és végül egész katholikus egyházaddal, hogy te vagy az Isten egyszülött Fia, egyenlően örökkévaló és egy- lényegü az Atyával. És nemcsak azt nem hiszem, hogy mint Ige nem tudhattál mindent, nevezetesen, hogy nem tudtad az Ítélet napját, hanem azt sem akarom hinni, hogy ez mint ember előtt rejtve lehetett előtted, emberi tudásod szerint. Elsősorban jaj azoknak, akik azt merik mondani, hogy te, ki az Atya igéje, szava, értelme, bölcsessége vagy, az a bölcsesség, mely akkor is jelen volt, midőn a föld kerekségét alkotta, mellyel elrendezett és összehozott mindent,6 ki által mindenek lettek,7 nem tudtad öröktől fogva minek kell általad történni ! Neki tehát mindent általad kellett alkotnia és még inkább a jövőt — ha szabad mondanom — mint a jelent ; mert írva van rólad, hogy teáltalad teremtette a világot is? Nemde világosan mondja, hogy az egész világ a te terved szerint fejlődik és a te akaratod szerint van elrendezve öröktől fogva? Es ha általad jött létre az egész világfolyamat, annak utolsó napja nem lenne a te műved ? És egyedül az a nap, mikor i i Jn. 20, 28. — 2 Fii. 2, 6. - 3 Róm. 9, 5. - 4 Jn. 1, 1. — Jn. 5, 20. — « Bölcs. 9, 4. 9. - i Jn. 1, 3. — 8 Zsid. 1, 2.