Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig
130 AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE íme az a csodálatos ország, melyet a zsoltáros megjövendölt, ime valamennyi nép, melyet az Üdvözítő szavának varázsa és az ajkairól áradó kedvesség megnyert. Abban a zsoltárban a próféta beszél a valóság kegyelméről, melyet hirdetett, az igazság kegyelméről, melynek tökéletes példaképe volt és a szelídség1 és jóság ama kegyelméről, mellyel minden beteget meggyógyított ; hatalmát csak a szerencsétlenek és az egész emberiség gyámolítására használta. Uralkodott-e valaha így valaki ? Jézus így uralkodott. Tanításának és csodáinak így volt meg mindaz a külső hatása, melyet a lelkekre természetszerűleg gyakorolniok kellett. Követték, csodálták, ünnepelték, örömkiáltásokkal fogadták ; csak irígyei zúgtak, beszélni azonban nem mertek. De miért volt oly kevés igaz tanítványa ? Miért következtek oly hamar ama kiáltások után, melyek őt mint Dávid fiát ünnepelték, a Feszítsd meg, feszítsd meg öf kiáltások, melyek a keresztre vitték ? Miért vannak alig huszonhatan a testvérek, azaz a tanítványok között, kik az utolsó vacsora termébe zárkóztak a Szentlélek befogadására? Jézus tanítványai nem azok, kik csodálják, dicsérik, ünnepelik őt, kik külsőleg követik bizonyos határig, hanem azok, kik bensőleg mindenüvé követik őt, kik megtartják parancsait, hordozzák keresztjét s megtagadják magukat. Kicsiny ezeknek száma; és a szó és a csodák vonzó erején 1 Zs. 44, 5. 8. — 2 Jn. 19, 6.
