Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére

118 ELŐKÉSZÜLET ideje meg van említve. A bűnbánó nő jóval az utolsó húsvét előtt kente meg őt Simon farizeus házában, mint sz. Lukács elmondja. A második kenés, melyet határozottan Máriának, Lázár és Márta nővérének tulajdonítanak, sz. János szerint Bethániában tör­tént, hat nappal húsvét előtt, Lázár és nővérének házában. Es a harmadik szintén Bethániában, de Simon bélpoklos házában, csak két nappal húsvét előtt, mint sz. Máté és sz. Márk feljegyzik.1 Az első és a harmadik megkenésnél az asszony nevét nem említik. A másodikban sz. János határozottan ki­jelenti, hogy Mária, Lázár nővére tette ezt. Azon­ban akár különböző személyek végezték a három különböző megkenést, mint némelyek állítják, akár egy és ugyanazon személy különböző időben és körülmények között, mint mások vélik, mindegyik­nek jellemző, szembetűnő vonásából hasznot kell merítenünk. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy e kenetek kiöntése két ízben megbotránkoztatta a képmutatókat, sőt a tanítványokat is, akik nem értették a titkot és hogy Jézus két ízben kel e jámbor kenések védelmére. Kenetet önteni Jézusra annyi, mint őt dicsőíteni, megkenni Jézus fejét annyi, mint istenségét imádni és dicsőíteni ; mert sz. Pál szavai szerint Jézus Krisztus feje: az Isten.2 Lábaira önteni a kenetet annyi, mint emberségét és gyengeségeit imádni. Jézus lábait hajunkkal törülgetni annyi, mint szent lábaihoz rakni ékességünket és fejünket minden 1 Jn. 4. Mt. 26, 8. Mk. 14, 8. — 2 Kor. I. 11, 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom