Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)

Bevezetés - Első könyv. Az ember

AZ EMBER 49 datára a benne természetesen találkozó számtalan atom, és hogyan szólíthatná akkor önmagát így: En? Époly kevéssé tudja megmagyarázni a materializmus a világ csodás egységét, rendjét és célszerűségét. A mate­rialisták szerint az atomok milliói és milliárdjai örök­től fogva mozgásban voltak és bacchansok pergőstáncá- ban surrantak össze-vissza, egymásba ütközve, egymást taszítva, tolva, vonzva. Azt kédezzük most : Hogyan keletkezett a mozgás ? Mi­lyen ok hoztamozgásba ezt a végtelen mennyiségűatomot? A materialista azt feleli, hogy a mozgás ép oly öröktől való, mint maga az anyag. Csakhogy ami az anyagnak önmagá­tól és öröktől fogva sajátja, azt lényegénél és nem csu­pán a külső okoknál fogva kell bírnia. Az anyagnak tehát lényege volna a mozgás, úgy hogy el sem veszít­hetné. De nem így van. Elveszítheti a mozgást és a mozgásból áttérhet a nyugalom állapotába, ebből pedig ismét a mozgáséba. Önmagától tehetetlen, vagyis mindig megmarad valamely állapotában, amig egy külső ok meg nem változtatja. Ez a mai fizikának egyik alap­törvénye. Hogyan keletkezett tehát a mozgás?1 1 A hőelmélet is bizonyítja, hogy a mozgás nem létezhetett öröktől fogva. A világegyetem minden folyamatában akkora ener­gia-elváltozás van, hogy ezáltal a hőmennyiség gyarapszik, (entropia törvény). Ha a természeti erők öröktől fogva működné­nek az anyagban, «akkor már az összes benne levő munkaenergiá­nak ki kellett volna merülnie és bizonyos hőállapotba kellett volna átváltoznia, úgy hogy semmi hővé válható munkaenergia sem léteznék többé, mely még hővé ne változott volna. Az ismert fizi­kai törvények értelmében a keletkezett hőnek is már rég teljesen ki kellett volna egyenlítődnie, úgyhogy egy része sem volna a világegyetemnek, melynek hőfoka nagyobb lenne más részeké­nél. Ez a végső állapot azonban ma még nagyon messze van.» V. ö. Braun K. Über Kosmogonie3 (1905.) 288—89. Katholikus világnézet. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom