Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)
Harmadik könyv. A katholikus erkölcstan alapvonalai
mében csak egy keresztény világnézet van és ez, a katholikus. Ugyan mit látunk a katli. egyházon kívül ? Azt, hogy ezer és ezer felekezetre szakadtak, egyre jobban bomlanak, veszekednek egymással, maguk sincsenek tisztában tanaikkal, bizonytalanság és kételkedés jellemzi őket. A féltékenyen őrzött örökség, amit a reformátorok még a régi egyházból magukkal vittek, mind kisebbre olvadt. A nézetek mindegyre jobban távolodnak egymástól, úgy hogy körülbelül ugyanannyi a protestáns világnézet, mint amennyi a művelt protestánsok száma. A Krisztus istenségében, a szentirás isteni sugalmazá- sában, sőt egyáltalában a természetfölötti kinyilatkoztatásban és kegyelmi rendben való hitet a művelt protestánsok nagy része már régen nem vallja. Valami nagyon homályos pantheizmusnak vagy monizmusnak, valami homályos, dogmanélküli érzelemvallásnak hódolnak. Ingadozik minden, mert elszakadtak a sziklaalaptól, amelyre Krisztus a maga egyházát felépítette. Csak a katholikus egyház őrizte meg híven és hamisítatlanul a hitletéteményt, melyet isteni alapítójától nyert, azért is csak őneki lehet meg az a nagyszerű, mindent felölelő alapos, következetes és biztos világnézete, mely az élet minden problémájára tiszta és megnyugtató választ tud adni és amelynek világánál — amennyire itt a földön lehetséges — minden, ami homályos, tiszta képet nyer. Milyen hatalmasan tündököl a keresztény világnézet fénye mellett az emberi méltóság! Az ember isteni eredetű, mert Isten hasonlatosságára van teremtve és az égben az Istennel való legbensőbb életközösségre van hivatva. A föld csak hosszabb-rövidebb vándorlásának a helye. Ha alázatosan meghódol Ura és Terem590 VISSZAPILLANTÁS ès befejezés