Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)
Második könyv. A keresztény ember a természetfölötti kinyilatkoztatás világában
226 MÁSODIK KÖNYV. A KERESZTÉNY EMBER ségét tagadták és az első egyetemes niceai zsinaton (325) a keleti és nyugati egyháznak 318 püspöke az arianusok ellen Krisztus istenségét ünnepélyesen hitcikkelybe foglalta. Ettől fogva az egész kereszténység imádkozza a niceai hitvallásban : «Hiszünk egy Istenben, mindenható Atyában, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. És az egy Úr Jézus Krisztusban, az Isten egyszülött Fiában, ki az Atyától születik, azaz az Atya állagából, ki Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől; ki született és nem alkottatott, ki az Atyával egyállagú (ôpooùaioç) és ki által minden az égen és földön teremtetett». Hogyan bizonyíthatták és taníthatták volna oly általánosan a niceai zsinat atyái a Krisztus istenségében való hitet, ha maga a tan nem az apostoloktól származott volna? Már szent Pál* inti tanítványait, hogy kerüljék az újításokat és ragaszkodjanak híven a hagyományhoz. Justin, Irén és Tertullian irataiból tudjuk, hogy kezdettől fogva féltékenyen őrizték a hagyományt és minden újítással hevesen szembeszálltak. A III. századi keresztelés-vitát a pápa ezekkel a szavakkal döntötte el: semmit sem szabad újítani, hanem a hagyományhoz kell ragaszkodni.2 Ha tehát a IV. század elején kelet és nyugat püspökei a zsinaton egyértelműleg kihirdetik a Krisztus istenségéről szóló tant, akkor biztos, hogy e tant az apostolok hagyományozták az egyházra. Krisztus tehát az Istentől Ígért Messiás, valóban Isten Fia, Istenember, az igaz Emmanuel, vagyis Isten velünk és szent kötelességünk ő benne hinni. Weinel f/.3 1 L. I. Tim. 6, 20; 11. Thessz. 2, 14; Gal. 1, 8. 9. 2 Nihil innovetur nisi quod traditum est. 3 Jesus im 19. Jahrhundert (1904) 294.
