Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)
Második könyv. A keresztény ember a természetfölötti kinyilatkoztatás világában
mondta az Úr (Lk. 10, 16.): ,Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött'. Kizárólag az ő közvetítésükkel jutott el hozzánk az evangélium, melynek hirdetésére isteni fölhatalmazást nyertek, és amelyet valóban az Isten akarata szerint hirdetvén ránk hagyományozták az írásokat, azt az evangéliumot, mely hitünk alapköve és oszlopa». Majd így ír: «Az apostolok örökségét a hitközségek, melyeket alapítottak, hűségesen őrzik és úgy terjesztik tovább, mint egykor az apostolok mindenütt ugyanazzal a tartalommal és az apostolok írásaival egybehangzóan».1 Hasonlóan beszél Tertullián :2 «Ha csakugyan úgy áll a dolog, hogy az az igaz, ami előbb van, az van előbb, ami kezdettől fogva van, az van kezdettől fogva, ami az apostoloktól van : akkor épen úgy igaznak kell tartanunk azt is, hogy abban van az apostolok igazi hagyománya, amit az apostolok egyházaiban szentül tartanak». Kétségtelen tehát, hogy az Újszövetség könyvei hitelesek, vagyis, hogy valóban az apostoloktól és Jézus tanítványaitól származnak. De vájjon megbízhatók is? A szándékos csalást az apostolok jelleme teljesen kizárja. Mindent elhagytak, hogy Krisztust kövessék, még életüket is föláldozták érte. Ha csaltak, akkor ők maguk csalódtak legjobban. Irataik is magukon hordozzák az igazság csalhatatlan jegyét. Elbeszélik Jézus tanítványainak minden gyöngeségét, tökéletlenségét, kislelkű- ségét, tévedéseiket, reményeiket, csalódásaikat, félelmüket, Krisztus-tagadásukat, mindent a legnagyobb A TERMÉSZETFÖLÖTTI KINYILATKOZTATÁS VILÁGÁBAN 199 1 Adv. haer. J, 10, 1. 2 Adv. Marc. 4, 5.