Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Harmadik konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás erkölcsi szempontból
AZ ÖSSZESZEDETTSÉG ÉS A HALLGATÁS 55 szeretetnek, hanem a szellemeskedő embereknek arról a rossz szokásáról, hogy élceik céltáblájának embertársaikat választják. A baj itt is a túlhajtásból származik. Általában szép dolog, ha az ember nemcsak tehetséges, hanem szellemes is. A szellemesség mintegy a gondolat tapintata és csak akkor kell vele élni, ha az alkalom önként kínálkozik. De nem szabad lesni az alkalomra, belőle sportot csinálni és azt más rovására űzni. Valóban igen sok tehetséges ember szenved abban a betegségben, hogy szellemének természetes pajzánságát és elevenségét nem tudja mérsékelni. Ha másokban nevetséges tulajdonságot födöznek föl, úgy látszik, nincs annyi erejök, hogy visszafojtsák tréfás megjegyzésüket, nem bírják föláldozni azt az elmés ötletet, csípős hasonlatot, új jelzőt, pajkos megjegyzést, amelyet a néha csakugyan nevetséges, apróbb emberi gyarlóságok keltenek föl mindent birálgató képzeletükben. S hiúságuknak vagy ön- szeretetüknek titokban hizeleg, ha megmutathatják, hogy fürgén tudnak visszavágni, valakit ügyesen zavarba hozni. Mint mondottam, ez a ferdeség nem olyan ritka s az emberek rendesen nem mérlegelik eléggé súlyos voltát. Akadnak keresztények, sőt néha papok is, akik nagy szellemi ajándékokkal tűnnek ki, alapjában véve igen jó szivúek és igazán jámborok, meg vannak áldva azzal a tehetséggel, amivel a társadalomban sok jót tehetnének s a valóságban mégsem tesznek, mert szerencsétlenségükre csipkedő
