Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)

Második konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás a keresztény tökéletesség szempontjából

AZ ÖSSZESZEDETTSÉG ÉS A HALLGATÁS

39

teni, hogy annál jobban szerethessen. Hiábavaló az ismeret, amely nem vezet szeretetre, mondja Bossuet. S minél inkább érzik Önök, hogy Krisztus szeretete fölülmúlja tudásuk mértékét, «ut possitis scire supereminentem scientiae caritatem Christi»,1 annál köny- nyebben, annál tökéletesebben adják át lelkűket Isten szent akaratának: «Tibi se cor meum totum subjicit, quia te contemplans totum deficit».

Emeljék föl szemüket: a vallási közönyösség mindig ott burjánzik, ahol az emberek az élvezettől félrevezetve vagy ügyes-bajos dolgaik forgata által feltartóztatva nem szállanak magukba, hogy magukról gondolkozzanak. Ellenben lüktet a vallásos élet zárdák, kolostorok és szemináriumok falai közt, ahol összeszedettség és hallgatás kedvez az imádságnak. Nem hallották-e a Bölcs intőszavát: «Justus cor suum tradet diluculo ad Dominum, qui Jecit illum et in conspectu altissimi deprecabitur ?»2

Önöket, mint a vallásos élet terjesztőit, kérem, iparkodjanak megszerezni s mindvégig megőrizni ama föltételeket, amelyeket vallásos életük fejlesztése megkíván.

Vonuljanak vissza szívesen a magányba és szeressenek hallgatni. Ma nem azt fogom mondani Önöknek, hogy becsüljék a hallgatást, mint a szerénység, tapintatosság és szeretet őrzőjét — majd máskor fogunk a hallgatásnak ezen erkölcsi oldaláról szólam — hanem arra kérem Önöket, hogy gyakorolják és szeressék azt az Istennel való belső közlekedé> Ef. 3, 19.

2 Jéz. Sír. 39, 6.