Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)

Első konferencia. A magány

A MAGÁNY

13

rum in collegio... religiose educare et ecclesiasticis disciplinis instituere teneantur. In hoc vero collegio recipiantur... , quorum indoles et voluntas spem afferat, eos ecclesiasticis ministeriis perpetuo inserviture>5.» 1

A trienti zsinat atyái nem hoztak be újítást az egyházba. Csak az Önök életmódjához és szükségleteihez alkalmazták azt a régi keresztény gondolatot, amely mindig pártfogásába vette azokat a lelkeket, akik ki akarták magukat vonni a külső veszedelmekből, hogy magukat annál biztosabban és teljesebben szentelhessék Istennek.

Nem látunk-e már az egyház legelső századaitól fogva egy sereg keresztényt, akik megundorodva a pogány kicsapongások szemlélésétől, magányba menekülnek, a thebais-i sivatagba vonulnak, hogy ott bensőségesebben imádkozhassanak és könnyebben tarthassanak bűnbánatot?

Van-e oly rendalapító, aki be nem látta volna, hogy magány vagy épen kolostor alkotják a tökéletes élet oltalmát ?

A remeték menekültek a világtól, hogy annak szennyét kikerüljék. A szerzetesek a kolostor elzárt magányában fáradoznak az emberi társadalom javán, gyakran csak távolabbi és rejtett utakon : önmegtagadásaik, imádságuk által. A világi papnak ki kell menni a világba anélkül, hogy annak lehelete neki megártana, vele állandó összeköttetésben kell élnie, anélkül, hogy ragálya által magát megfertőztetné.

1 Conc. Trid. Sess. XXIII. cap. 18.