Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)
Első konferencia. A magány
A MAGÁNY 9 ifjú Gratry megtérésének döntő estéjén, leültek ágyuk szélére és néma csöndben keserves könnyeket hullattak. Isten végezte munkáját: szelíden elszakította ezeket a lelkeket attól, amit nem nekik szánt. Elvonta őket a bűntől és a bűn veszélyéből, hogy egyedül Magához vonzza őket. A zajos örömöktől való elfordulással karöltve járt a mélyebb vonzódás az imádsághoz. Amily mértékben távoztak Önök a világtól, úgy közeledtek Isten felé. Fölfedezték az életnek nemesebb, magasztosabb célját; gondolataik megkomolyodtak, észrevétlenül kezdtek rájönni, hogy a közönséges élet, még ha tisztességes is és ha mások számára elegendőnek is látszott, nagyon üres lenne az Önök számára. Szivüket foglyul ejtette Isten szeretetének vonzó ereje, de még nem tudták, mily mértékben. Némelykor ugyan azt kérdezték önmaguktól, hogy meg tudnak-e majd lenni mindenkor az érezhető vagy érzéki vigasztalások nélkül, amelyektől egy pillanatra idegenkedtek ; de csakhamar megerősítette Önöket egy hang, mely természetüknél erősebb volt és gyorsabb lépéssel vigan folytatták útjukat. És így hangzott az isteni hivó szózatra teljes megfontolással adott válaszuk: «Igen — mondogatták magukban — jobban és teljesebben akarok Istené lenni, mint az emberek nagy tömege. Vannak a keresztények közt erkölcsi kitűnőségek; én is ezek közé akarok tartozni. Lehet Istenért többet is tenni, mint amit Ő szorosan megkíván tőlem: szent kegyelmével, amelyet majd az imádság eszközöl ki számomra, megteszem ezt. Fölajánlom magam isteni
