A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája 1874-1909. Munkálatok - 72. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1909)
Pap József: A magyar egyházirodalmi iskola története 1874-1900
252 KÖNYVTÁR könyveit külön választhassák és így maga a rende- zés is tökéletlen maradt, ami visszahatást gyakorolt a címjegyzékre js. Nagyban megakadályozta a nyu- godt és pontos adatgyűjtést, összeírást, számolást az a körülmény is, hogy az 1899/900.-Í tanév folyamán a tagok teljes joggal használhatták a könyvtárt. így tehát a rendezés és a címjegyzék egyaránt tökéletesítésre szorult. A rendezésben Ettinger János főkönyvtáros az 1900/7,-i tanévben igyekezett pó- tolni a hiányokat. Főképen az a cél vezette, hogy «a beözönlő könyveknek helyet adhasson». Ezt úgy érte el, hogy az egyes oszlopsorokban lévő nagy és kis könyveket elválasztotta egymástól és a körül- belül egyforma nagyságú munkákat helyezte egy sorba, amiáltal több üres polchoz jutott. Indítványára két új oszlopot is csináltatott az iskola. E rendezésnél el kellett térni a könyveknek tar- talom szerinti elhelyezésétől, ami megint zavarokat idézhetett volna elő. Ettinger és utódja, Kolos József, azonban erről is gondoskodott. A katalógusba ugyanis szakok szerint vezette be a könyveket. A Kollarik által készített címjegyzék az új beírások által nagyon megnehezítette a keresést és még égetőbbé tette egy új készítésének szükségességét. Annyival is inkább, mert a hosszas használat folytán különben is elrongyolódott. Erre a munkára Simunyik Ferenc főkönyvtáros vállalkozott, aki nagy alapossággal és szép kiállítás- ban csinálta meg az 1908/9-iki tanévben az új kata- logust. Beosztására nézve a régit tartotta szem előtt. Az első részben szakok szerint irta össze a műve- két, mig a második részben betűrendes névmutatótadott