A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája 1874-1909. Munkálatok - 72. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1909)

Pap József: A magyar egyházirodalmi iskola története 1874-1900

PÁLYADIJAK ÉS JUTALMAK 225 kívánta jutalmazni azt, aki az első szent áldozáshoz járuló gyermekekhez a legsikerültebb beszédet készíti. De mivel sok volt a pályázó és több az ügyes beszéd, a 40 koronát 70-re emelte.1 Még ugyanazon év októberében egy új pályadíjat is tűzött ki.1 2 50 koronát ajánlott föl a házasság fölbonthatatlanságáról szóló legjobb dolgozat jutalmazására. Dr. Olattfelder Gyula tanulmányi felügyelő, alig foglalta el állását, már is élénk érdeklődése jeléül húsz koronával lepte meg iskolánkat a szónoklati verseny költségeinek fedezésére.3 A következő év októberében pedig 100 koronát adott pályázati célokra.4 Majd szent Imre születésének kilencszázados évfordulója alkalmából 100 koronát adott az iskolá- nak, hogy hirdessen pályázatot a szent életének meg- írására.5 A beérkezett egy dolgozatot maga volt kegyes megbírálni. Midőn kisebb tökéletlenségei miatt csak 50 koronával jutalmazhatta, a fenmaradt 50 koronát a következő évre tűzte ki egy történeti dolgozat megírására.6 Az 1908/9-iki tanévre szintén 100 koronát juttatott iskolánknak a kiadványban megjelent dolgozatok jutalmazására.7 Dr. Walter Gyula, az intézet jelenjegi kormány- zója, akinek már eddig is nagyon sokat köszön iskolánk, az 1908-iki Pius-ünnepélyre írandó ódára 1 XVII. r. gy. márc. 18. XIII. szónoki gy. ápr. 26. 2 II. r. gy. okt. 21. 2 !900. XXI. r. gy. ápr. 22. 4 Pénztári napló 1901. okt. 24. 5 1909. átm. gy. máj. 27. 6 XVI. r. gy. márc. 24. 7 1908. átm. gy. máj. 24. Munkálatok, 72. évfolyam. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom