A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája 1874-1909. Munkálatok - 72. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1909)

Pap József: A magyar egyházirodalmi iskola története 1874-1900

PÁLYÁDIJAK ÉS JUTALMAK 217 hittudományi értekezésre 50—50 koronát jelöltek ki, sőt külön 50 koronával kívánták jutalmazni a legjobb dogmatikus munkát, akár az ágazatos, akár pedig az alapvető hittanból merítse tételét. De az iskola még mindig általánosságban határozta meg a pályázó művek tárgyát. Csak midőn a szentek tiszteletére kezdett ünnepélyeket tartani s az ott felolvasandó értekezésekre és költeményekre pályázatot hirdetett, jött divatba a tételek egész pontos megjelölése. De még akkor is csak az ezen ünnepélyeken felolvasásra szánt dolgozatoknak tárgyát határozták meg. A többi pályadijak tételei még mindig általános körben mozogtak. A szentek tiszteletére rendezett ünnepé- lyeken felolvasandó értekezés jutalmazására 6 koronát, a költeményekre pedig 4 koronát adott az iskola.1 Az 1899/900-ik tanévtől kezdve találkozunk esetekkel, amikor már a pályatételek körét is szabatosabban álla- pították meg. Egyúttal az egyes pályaművek beadá- sának határidejét is más és más napokra tették. Eddig ugyanis az volt szokásban, hogy az összes pályadijakra egy napon kellett beérkezniük a művek- nek, kivéve az ünnepélyek dolgozatait. Újabban az iskola átlag 200 koronát szán pálya- dijakra. Határozott tételeket jelöl ki lehetőleg a hit- tudomány minden ágából. Csak a legnagyobb pálya- díjnál, mely rendesen 50 korona, nincs megjelölve a tétel. Erre az ú. n. szabad tételre bármely hit- tudományi dolgozattal lehet pályázni. Az eredeti művek pályatételein kivül voltak iskolánk­1 1890. V. r. gy nov. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom