Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Negyedik könyv. Depaul szent Vince a nyomorral szemben. (1642-1660.)
DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE 19 la Mer Mihályt, templomának boltívei alá hurcolták, levetkőztették s hónaljánál fogva egy gerendára akasztották. A gyalázat elől megmenekült apácák majdnem éhen haltak. Nancy-ban a vészharang több hónapon át szüntetlenül szólott, hogy az irgalmas szivű emberek segítségét kérje számukra. Saint- Quentin-ben a ferencrendű barátok éveken át nem ettek, csak gyökerekből és árpalisztből készült kenyeret, meg hagymát. Fère-ben a szegény bencések mind nagyon megsínylették az éhséget. 1646- és 1647-ben több mint hatszáz apácának kellett kenyeret és ruhát kiosztani, 1640-ben pedig ezerszáznak osztottak ki. És harminc éven át ezt évenként újra kellett ismételni. A szükséget csak növelte, hogy nem voltak többé gazdagok. A kastélyok kifosztottan és a föld bevetetlenül állott. «A leggazdagabb nem adhatott volna többet öt sou-nál (huszonöt fillérnél)». Olyan emberek, akiknek huszonötezer tallér jövedelmük volt az elmúlt jó időben, könyörögve nyújtották oda csészéjüket egy kis levesért. Valami nagy úr beteg leánya számára egy kevés befőtt gyümölcsért ment könyörögni, s midőn azt felelték neki, hogy csak szegényeknek adnak belőle, így kiálltott föl: «0 én ugyancsak az vagyok, mert két nap óta csak néhány csöpp víz teszi leányom táplálékát!» Kötetekbe is alig férne, ha le akarnók festeni mindazon csapások képét, melyek harminc éven át egymásra halmozódtak Franciaország legszebb tartományaiban. A lakosság 1635-óta állandóan fogyófélben. Általános a zűrzavar. A nagy gyárak egymásután szűntették be a munkát. A lille-i, armentiéres-i 2*
