Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Negyedik könyv. Depaul szent Vince a nyomorral szemben. (1642-1660.)

soknál a düh kitöréseivel mutatkozott s őrületes tettekre ragadta őket. Egy kis gyermek jóval idősebb társai között összeesett s a nyomorultak azonnal darabokra tépték és fölfalták. 1640-ben ugyané kép ismétlődött meg Saint-Mihiel-ben. Hatszáznál több nyomorgó a legnagyobb ínség kínjait viselte. Vagy száz közülük oly borzalmas csontváz-alak — írja egy szemtanú — hogyha az Úr nem önt belém bátorságot, alig merek rájuk nézni. Bőrük akár a napsütötte márvány és olyannyira összeaszott, hogy fogaik is inytelenül, szárazán fehérlettek. A mező füvei voltak egyedüli táplálékuk. Kevéssel utóbb már nem hatszáz, hanem vagy ezerszáz a leírhatatlan nyomorban sínylődök száma. «Egyik napon láttak egy anyát, aki három gyermekével nyársra húzott kígyót sütött, hogy kínjukat vele csillapítsák.» 1642-ben Lotharingiában oly nagy volt a nyomor, hogy emberemlékezet óta nem volt ily drága a kenyér. 1650-ben Guix-ben a nyomor kimondhatatlan arányokat öltött. A szegény nép pusztult az éhségtől. Nem volt többé ház, ahová egy darabka kenyérért fordulhattak volna. Haltak is tömegesen naponként tizenketten-tizenöten. Saint-Quentin-t tönkretette a menekültek nagy száma és nyomorúsága. Az egyik missionárius magános kis házikóban két özvegy asszonyt talált, négy-négy, egymás mellett a földön fekvő gyermekkel, fehérnemű és kenyér nélkül. Oly nagy volt azoknak a száma, kik a zsoldos had dühe elől a városokba menekültek, hogy a polgárok nem tudtak nekik élelmet adni s közös elhatározással ki akarták őket szórni a város falán keresztül.

10 NEGYEDIK KÖNYV