Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)

Hatodik könyv. Depaul szent Vince halála, erényei, szenttéavatása, ereklyéi. - A Szentszék emlékének megadja a végső tiszteletet

szervezetének két gyöngéje: eleinte vérkeringésében mutatkozott bizonyos zavar, mely néha-néha heves lázrohamokban nyilatkozott meg s csaknem állandóan némi lázas állapotot idézett elő, melynek fájdalmairól mosolygással igyekezett a figyelmet elterelni ; kissé lázas vagyok, mondta nem egyszer. Azonfelül lábai is nagyon érzékenyek voltak; a legcsekélyebb fáradság miatt megdagadtak s ki is fekélyesedtek. Honnan ered e másik baj, mely súlyosabb volt az elsőnél s már negyvenöt éve kínozta őt? A tuniszi fogságból talán, mint mindenki suttogta a szent körül? Vagy szívbaja okozta talán? Bármint legyen is, ez a baj 1660-ban egyszerre veszedelmes arányokat öltött. Január 11-én így ír: «Többé nem tudok lábamra állani; lábaim soha még ilyen gyönge állapotban nem voltak.»1 És tizenkilenc nappal utóbb, január 30-án: «Lábaim hasznavehetetlenek; többé nem tudok fölállani, sem misét mondani.»2 Nemsokára mankókra szorult. Ezeken ment a kápolnába, hol mindennap megáldozott, mert nem tudott misét mondani. Azonban nemsokára a mankók is elviselhetetlenek lettek. E roham felújította minden sebét és csak növelte fájdalmait. Azonkívül az eleséstől is féltették, mely ily állapotban könnyen halált okozhat; kérték tehát, hogy többé ne hagyja el a karosszéket.

Mindeddig nem volt semmi ok különös aggodalomra. Az egész inkább csak gyöngélkedés, mint

1 Lettres, t. IV., p. 529, No. 2000.

2 U. o., p. 591, No. 2003.

228 HATODIK KÖNYV