Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 2. kötet - 70. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1907)
Ötödik könyv. Depaul szent Vince befejezi életének két legfőbb alkotását, a missiós papok és a keresztény szeretet leányainak intézményét (1652-1660.)
130 ÖTÖDIK KÖNYV tatosan megváltják, nem törődve a kínokkal, amelyekkel hithagyásra akarnák őket kényszeríteni. És úgy látszik, Isten ily módon akarta őket előkészíteni, magához fűzni s megerősíteni a támadásokra, melyek bátorságukat voltak hivatva próbára tenni, mert uraik a gonosz lélek sugallatára még sanyarúbb bánásmódot tanúsítottak irántuk, hogy az Úr Jézus megtagadására bírják őket. Embertelenségük nem ismert határt. A szegény teremtések ütlegelés után félholtan terültek el a földön. A franciát egyszer ily állapotban találta jó barátja; mint szomszédok ugyanis gyakran távoztak titkon a házból, hogy elbeszélgessenek, kölcsönösen vigasztalják, buzdítsák egymást és elmondják mit szenvedtek Krisztusért. A kis angol tehát a földön találva barátját, nevén szólította. Tudni akarta, él-e vagy már meghalt? A másik válasz helyett e szavakkal fogadta: «Keresztény vagyok holtomig!» Ezek voltak a magához tért gyermeknek első szavai. A jó angol csókolni kezdte kedves barátja összetört vérző lábait. így találta őt néhány arra vetődött mohammedán. Midőn csodálkozva kérdezték tőle tettének okát, nyugodtan hangzott a válasz: «Tisztelettel érintem a tagokat, amelyek épen most szenvedtek Krisztusért, isteni Üdvözítőnkért.» Erre a hitetlenek földühödve elűzték és szidalmakkal illették a francia nem kis szomorúságára, mert nagyon vigasztaló volt reá nézve a jó barát jelenléte. Kevéssel utóbb a francia, sebeiből kigyógyulva, egyszer szokása szerint meglátogatta a kis angolt gazdája házában. Ugyanoly állapotban találta, amelyben maga
