Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

hogy utolsó perceit éli, figyelmeztették tehát a gyóntató atyát. Ez rögtön felébresztette és tudomására adta, hogy az orvosok szerint elérkezett az utolsó óra, azért ne mulassza el lelkét Istennek ajánlani. Abban a pillanatban lelke betelvén Istennel, megöleli a jó atyát s szive mélyéből köszönetét mond neki a tudomására hozott jó hirért. Szemeit, kezeit rögtön az ég felé emeli, a Te Deum laudamus zendül meg ajakán és oly hévvel fejezi be a hálaadó éneket, hogy az ünnepélyes pillanatnak, melyről beszélek, még emlékezete is a könnyekig elérzékenyít.1

Az éj is hasonlóan múlt el, a szent király időről- időre néhány megindító, fenséges szót mondott a halál boldogságáról, egy jobb élet reményéről s azon öröméről, hogy elmegy Urához, Istenéhez. Méltán állítja egy történetíró, hogy sem a régi, sem az újkori emberek között nem lehet oly férfiút találni, ki hasonló bátorsággal lépett volna a halál elé.1 2

Másnap tíz óra tájban első orvosát hívta. «Seguin, — szólt határozott hangon, — vizsgálja meg érverésemet és mondja meg, hány óra van még az életből ; de jól vizsgálja meg, mert nagyon örülnék, ha pontosan megtudhatnám.» Seguin néhány pillanatig csendben tapogatta, majd hidegvérrel így szólt: «Felség, királyom, legföljebb két vagy három órája lehet.» Ekkor összekulcsolt kezekkel, égre emelt tekintettel, minden megdöbbenés nélkül felkiáltott a fejedelem : «Jól van édes Istenem, a legszívesebben beleegyezem !» És

1 Saint-Simon, p. 341—346.

2 Priolo, Saint-Simon-nál, p. 346.

DEPAUI. SZENT VINCE ÉLETE 293

I