Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

DEPAUL SZENT VINCE ÉLETE

291

így szólt : «Ime nemsokára oda jutok és hosszú ideig ott is fogok maradni. Jól össze-vissza rázzák majd testemet, mert rosszak az utak». Temetésének részleteit, melyeknek még gondolatára is megborzad az emberi természet, ugyanazon nyugodtsággal írta le, amilyennel vadászkalandjairól, fogatairól szokott beszélni egészséges állapotában. Mindezt a legnagyobb egyszerűséggel és természetességgel tette, anélkül, hogy a tettetésnek még csak gyanúját is felébresztette volna. Nem volt senki, kit bámulatba nem ejtett e mesterkéletlen és oly következetes szilárdság, szent és egyúttal hősies bátorságának megnyilatkozása.1 Orvosai sürgették, hogy vegyen magához némi táplálékot. Ah, de erre nem volt semmi kedve, ügy is közel már a halál, miért akarná magát mindenáron megerősíteni? Mindazonáltal midőn némi aggálya támadt s kérdést intézett szentünkhöz : «Tisztelendő úr, — így szólt, — az orvosok étellel kínálnak, de én visszautasítottam, hiszen így is, úgy is meghalok már; nos, mit tanácsol?» «Felség, — felelte szent Vince, — az orvosok főelve, hogy míg a betegek csak némi jelét is adják az életnek, táplálni kell őket, mert mindig remélhető a gyógyulás: miért is, ha Felségednek úgy tetszik, tanácsos lesz az ételt elfogadni.» A király magához hivatta Seguin-t és húslevest hozatott. Estefelé pedig, a lehető legszentebb előkészület után, felvette az utolsó szentségeket.

Másnap, május 13-án, egy nappal a halál előtt, a déli órák körül, Isten ezt a szent életet és szent ha1 Saint-Simon, p 339—340.

19*